2007.09.29.
Éjjel fél kettő van, és a körúton sétálok – megyek haza. A tegnapi nap egy egészen újfajta látásmódot hozott létre bennem, egy olyat, ami eddig csak elemeiben létezett bennem. Vallomásom, mely a világképemben való csalódásról szól, a következő:
Csalódtam. Csalódtam a szerelemben, csalódtam másokban, csalódtam a világban és csalódtam magamban.
Csalódás volt a szerelem, hiszen szeretni lehet csak nem szabad.
Csalódás volt az a valaki is, akit szerettem, hisz ez neki nem jelentett semmit.
Csalódás volt rájönni arra, hogy a világ sokkal egyszerűbb, számítóbb és kiszámíthatóbb, mint gondoltam. Csalódás volt rájönni, hogy ki vagyok valójában. Bevallom, túl sokat vártam.
Szerelem? Álmok? Olykor nehéz elválasztani a kettőt. Ébren álmodtam, olyan érzések fogalmazódtak meg bennem, amikre eddigi életemben – ha rövid is volt – nem volt példa. Akkor írtam először. "Felébredtem", éltem és álmodtam. Megszületett az Ébredés, A halhatatlanság kezdete és a 136 perc. E három írás jól szimbolizálja azt az álomvilágot, amiben éltem közel 2 hétig. Aztán jöttek a csalódások. Azt hittem kiút lesz, ha nem írok, ha tovább keresek, ha felejtek. De nem sokáig bírtam. Segítség kellett, amit meg is kaptam ma.
Kaptam válaszokat a kérdéseimre, de ezek a válaszok új kérdéseket szültek.
Ne keresd! Ne akard! Ne vágy rá! Ha keresed, nem leled, ha akarod, nem lehet, ha vágysz rá, nem szabad. Ha nem keresed, megtalál ő, ha nem akarod, biztos lehet, ha nem vágysz, biztos szabad.
Olyan egyszerűen hangzik, és mégis, felfoghatatlan. Hogyan tudnám elérni azt, hogy ne akarjam, hogyha semmi mást nem akarok ennél jobban? Rendben, nem keresem, ez még talán megy, de mi lesz, ha nem talál meg soha? Maradt hát az írás. Írok cikkeket, bejegyzéseket és visszatekintettem az elmúlt időszakra is: a sötétség napjaira, ennek nyomán megszületett a Darabkák című írás.
Kérdések melyre keresem a választ. Én ilyen vagyok. Ha nem akarnám, nem én lennék. De nem szabad… Csak várok. Várom, hogy megtaláljon az, amit kerestem, de már nem keresek…
