Digitális Érzésvilág

Első cikkem, a barátikörön, vegyes kommentárok fűződtek hozzá.
2007.09.23.

Jelenleg ez a dolog motivál, így erről írok.
Kellene valaki, akit lehet szeretni, és aki nem fél viszonozni. Mindenki volt már ilyen helyzetben. Akkor nincs is más teendő, minthogy ismerkedjünk kicsit. 2007-et írunk. Ez a digitális korszak, nézzünk egy kicsit körül: hogyan is ismerkedünk mi. Menjünk bulizni! - hangzik a közfelkiáltás. Jó, menjünk. Egy kicsit álljunk is meg itt. Buliba ugye szórakozni jár az ember, egyedül, vagy a párjával. Feltételezzük, hogy olyan helyre megyünk, ahol nem csak "párosak" jelennek meg. Belevetjük magunkat a Budapesti éjszakába, na de lássuk csak, mi vár ránk rögtön a bejáratnál. Egy rakás tizenéves próbálja minden féle-fajta ráhatással megváltoztatni a biztonsági őr véleményét a korukat illetően. Reménykedjünk benne, hogy ahogy nekik, úgy másoknak sem sikerült. Mert ugye a hivatalos dolgok olyan jól működnek nálunk. Ugye. Bemegyünk, és igen, a szokásos tömeg, hosszú sorok és gyenge zene. Vajon mit tartogat számunkra a mai este? A már részegek és a még nem azok kisebb-nagyobb súrlódásokkal vegyülnek a pultnál. Körbenézek már itt is: egy csapat hölgy iszogat a pultnál. Micsoda lehetőség. Kár, hogy már alig áll a lábán. Továbbhaladunk, menjünk beljebb. Ha kés lenne nálam, akkor se tudnám elvágni a füstöt, a hangerő jó csak épp a zene pocsék. Kiló méteres sor a WC előtt. Csókolózó "szerelmesek" mindenütt. Beljebb látni egy két szóló lányt; na, nézzük csak:
Hát persze, külön megköszönöm, ha rám borítod a sört!
Igen, pont kérni akartam, hogy lépj a lábamra.
Nos, ha elém állsz, akkor nem csak, hogy nem látok, még mérges is leszek.
Ja, igen, a lányok? Hát nem tudom, nem sokkal találkoztam. Vagy arra a két 40 évesre gondolsz, akik egymással… "táncoltak"?
Hosszasan elbeszélgetünk a hideg éjszakában, és nem kerüli el a figyelmemet a szomszéd asztalnál ülő csoport beszélgetése sem. Akarva akaratlanul meghallok egy két mondatot. - "Én már csináltam ám kocsiban is". Nofene. Valaki így képzeli az ismerkedést. Kíváncsian fordulok a hallgató fél fele. Egy erőltetett mosoly jelzi milyen fantasztikus a beszélgetés színvonala. Ennek ellenére folytatódik, sőt. Lehet, bennem van a hiba? Vagy túl kevés volt az alkohol befolyása? Ezekre a kérdésekre keresem, a választ miközben haladok hazafele - egyedül.
Fájó fejjel ébredünk reggel, és betelepszünk a gép elé: nincs új üzenete. Végülis, miért is lenne, csak 70 levelet írtam. Válaszra talán ne is várjak.
Oké, egy kicsit konkrét voltam. Komoly kapcsolatot keresek, nem kalandot, és ezt általában le is írom. Ez olyan nagy baj? Vagy 19 évesen még ne is álmodjak ilyenről? Baj, hogyha nem érdekel az egyéjszakás kaland?
No, aztán csak-csak érkezik egy-egy válasz. Konkrétan 3. (70-ből 3, nem is tudom miért vagyok elégedetlen). Vegyük szépen sorjában:
Jaj, dehogy baj hogy nem pesti vagy és 2 évet letagadtál. Végülis pont ezek a dolgok az alapjai a keresésem szűkítésének.
Ugyan, én kérek elnézést, hogy írhattam felségednek. Autó, lakás és diploma nélkül hogyan is gondolhattam!? Ezek teljesen átlagos dolgok egy 20 körüli fiú életében!
Ja hogy 15, nem, semmi gond.
Miért van az, hogyha egy ellenkező nemű monitor elé ül, képtelen az őszinteségre? Miért van az, hogy lusták az emberek válaszolni? Az életben is csak bambán néznek, ha valaki kérdez tőlük valamit?
Nem tudom, egyáltalán akarok-e még ismerkedni.