Digitális Érzésvilág

2007.09.28.
Válaszokat kerestem a bennem megfogalmazódott kérdésekre, ez a cikk pedig talán segít közelebb kerülnöm a megoldáshoz, a válaszokhoz.

Minden reggel ébredéskor érzem, hogy nem vagyok egyedül. Minden lefekvéskor érzem, mennyire egyedül vagyok mégis. Nincs mellettem senki, de tudom, bízom és remélem, hogy van valahol valaki, aki ugyanezt érzi, mint én.
Látom magam előtt őt, tudom, hogy él, lélegzik és ő is érez. Érzi mindazt, amit keresek. De vajon hol van? Vajon mennyi idő, míg rátalálok? Miért bizonyul minden egyes kísérletem erre zsákutcának? Miért nem lelem őt? Miért nem tudom, hol keressem? Ezek a kérdések foglalkoztatnak, de mielőtt megpróbálnék válaszolni rájuk, nézzük meg egy kicsit jobban, hogy milyen is ő. Pontosan olyan, mint én: ugyanazt érezzük, ugyanarra vágyunk, ugyanazok a dolgok motiválnak bennünket. Mit érzek? Magányt. Mire vágyom? Szerelemre – szeretni és szeretve lenni. Mi motivál? Hogy megtaláljam őt, hogy elérjem a céljaim, az álmaim. Hogy mik ezek, az teljesen mindegy. Tanulok, próbálok nyitott szemmel járni az utcán. Figyelem az embereket, és próbálok rájönni a sokuk arcán látható boldogság titkára. Hogyan csinálják? Hogy találnak rá arra, amit keresnek?
Ébren álmodom, amikor elképzelem őt, hogy itt van velem. Őszinte és természetes, humoros és felszabadult, csodálatos és megért engem. Szépsége elvakít, a külső, amit oly kevésre tartunk és mégis oly fontos! Hisz lehet valakit szeretni csupán a belső alapján, de nevezhetjük-e azt szerelemnek? Nem, az inkább csak szeretet, hisz a szerelem egy minden téren érzett vágyódás, csodálat és szeretet furcsa elegye, melyben bizony a külső is szerepet játszik. Tegnap rájöttem arra, hogy aki belsőre tökéletes, az külsőre eshet a legtávolabb is ettől. A kettő nem áll semmilyen összefüggésben. Egy láthatatlan síkon két görbe látható: az egyik a belső, a másik a külső. Harmóniában kell lennie a kettőnek, és a találkozási pontban létrejön az a valaki, akit mindannyian keresünk: ő. Nem nagy ő, vagy herceg fehér lovon! Egy egyszerű ember, olyan, mint bárki más, mégis különleges. Nem azért, mert jól néz ki vagy, mert jó a humora, hanem azért mert képes elfogadni minket olyanak amilyennek születtünk, megkötések és feltételek nélkül. A szavak elvesznek, csupán a tettek számítanak. Szavak nélkül is érezni fogom, hogyha megtalálom őt, de még kevés vagyok ahhoz, hogy megítéljem ez mikor következett be. Rengeteg a zsákutca, és igyekszem elkerülni azokat.
A kérdés csak az, hogy hol? Hol keressem? Hol van, hol lehet?